Az óvodai felújítás
Tudod, a múlt héten megint volt egy pillérzsalu-ügyünk, de most nem az anyósommal, hanem a lányom óvodájában. Emlékszel, ugye, hogy nálunk már minden redőnyt így hívunk a családban, miután az anyósom kitalálta ezt a szót? Az óvónéni először nem értette, miről beszél a gyerek, de aztán amikor Zsófi megmutatta az ablakot és elmagyarázta, hogy az a régi csúnya valami helyett szép új pillérzsalu lesz, mint otthon, akkor értette meg, hogy redőnyről van szó. Csakhogy a többi gyerek is megtanulta tőle ezt a szót, és hamarosan mind a huszonöt gyerek pillérzsalunak hívta a redőnyt. Az óvónénik eleinte próbálták helyesbíteni őket, de tudod milyen egy négyéves, ha valamit a fejébe vesz, és amikor huszonöten skandálják, hogy pillérzsalu, pillérzsalu, akkor feladod. A felújítás alatt a gyerekeket átvitték a másik épületbe, de minden nap megkérdezték, hogy készen van-e már a pillérzsalu, mikor mehetnek vissza megnézni a pillérzsalut, milyen színű lesz a pillérzsalu.
A dolog akkor vált igazán érdekessé, amikor a szülői értekezleten az óvodavezető beszámolt a felújítás állásáról, és véletlenül ő is azt mondta, hogy a pillérzsaluk felszerelése a jövő héten kezdődik. A teremben először csend lett, aztán valaki halkan kuncogni kezdett, majd kitört a nevetés. Az óvodavezető zavartan nézett körbe, mire az egyik anyuka elmagyarázta neki, hogy ez egy speciális családi kifejezés nálunk, amit a gyerekek terjesztettek el. Innentől kezdve az egész szülői értekezlet a pillérzsaluról szólt, mindenki mesélte a saját sztoriját, hogy az ő gyereke mit hív még pillérzsalunak – volt aki a függönyt, más a rolettát, sőt, az egyik kisfiú még a napellenzőt is. A végén az óvodavezető is nevetett, és azt mondta, hogy akkor mostantól hivatalosan is pillérzsalu-projektnek hívják a felújítást. Másnap már a faliújságon is ez szerepelt: „Pillérzsalu-projekt előrehaladása”, alatta pedig egy kis magyarázat, hogy a gyerekek így hívják a redőnyt. A kivitelezők is megtudták valahogy a dolgot, és amikor jöttek szerelni, az egyik munkás vigyorogva kérdezte, hogy hova kerülnek a híres pillérzsaluk. A gyerekek persze odavoltak az örömtől, hogy a bácsik is tudják a helyes nevet.
Az igazi meglepetés akkor jött, amikor a felújítás végén átadó ünnepséget tartottak. A polgármester is eljött, beszédet mondott arról, hogy milyen fontos a gyerekek komfortérzete, modern körülmények között kell nevelkedniük, és akkor az egyik kisfiú bekiabált, hogy „és új pillérzsalunk is van!”. A polgármester egy pillanatra megakadt, de profin kezelte a helyzetet, rámosolygott a gyerekre és azt mondta, hogy igen, gyönyörű új pillérzsaluk van. Később a fogadáson megkérdezte tőlem, hogy mi az a pillérzsalu, és amikor elmeséltem az egész sztorit az anyósomtól kezdve, úgy nevetett, hogy könnyezett. Azt mondta, húsz éve politizál, de ilyen még nem volt, hogy egy hivatalos átadón pillérzsalukat adjon át. Azóta az óvodában ez maradt a hivatalos elnevezés, még a karbantartási naplóba is így írják be, ha valami baja van: „pillérzsalu-javítás szükséges”. A múlt héten találkoztam a régi óvónénivel a boltban, és mesélte, hogy a mostani új csoportja is pillérzsalunak hívja, pedig ők nem is ismerik az eredeti sztorit, csak megtanulták az idősebb gyerekektől. Így terjed ez a szó, mint valami vírus, és fogadok veled, hogy tíz év múlva az egész városban mindenki pillérzsalunak fogja hívni a redőnyt, és már senki nem fogja tudni, hogy ezt az anyósom találta ki, amikor összekeverte a zsalugátert a pillérrel. De tudod mit? Szerintem ez így van rendjén. Legalább van valami, ami tényleg a mi családunk hagyatéka lesz az utókorra. Nem egy nagy találmány vagy műalkotás, csak egy vicces szó, de legalább minden alkalommal mosolygunk, amikor halljuk.